Egy őszi délután találkoztunk először, szerelmi bánatom volt. Barátot láttam benne elsősorban és nem nőt, hiszen a neten több hónapja érintkeztünk és tudtam, van partnere, akit hercegeként emleget. Az éjszakát együtt töltöttük ébren. Reggel szex. A kezdetek óta tisztában volt vele, hogy az erősebb fájdalmak okozása és a félelem látványa az, ami e szado-mazo kapcsolatban örömet okoz.
Azt mondta, Ő ‘soft’ és nem is valószínű, hogy valaha más lesz. Egy hét múlva túl volt az első tűkön, ezután saját kérésére szúrtam át mellbimbóit… Aztán történtek olyan dolgok, hogy jobbnak láttam, ha leállok. Lehet, hogy egyedül vagyok ezzel, de kezdett elgyengülni a bennem lévő Domin és kezdte átadni a szerepét más valakinek…
Szerettem volna valami hardot, amit nem ismerek még. Akkoriban már hetek óta nem történt semmi. Utólag derült ki, hogy “lelki rákészülés” volt az oka. Még akkor sem volt biztos benne a kedvesem, hogy végig tudja csinálni, amikor belekezdett. Az ágyon ültem, és a hátam mögött bilincselte össze a kezem. Aztán hanyatt fektetett, ez már önmagában is enyhén szólva kényelmetlen. Jó alaposan összekötözte a bokáimat, de csak a bokáimat! Majd oldalra fordított, és a bilincshez kötötte azokat. Újra hanyatt fordított és a fülembe súgta, hogy “szeretlek, ugye tudod?”
Végezetül egy-egy ruhacsipesz került a mellbimbóimra. Azt mondta, lesz menekülőszavam. De nem én határozom meg, hanem Ő. Féltem, hogy valami megjegyezhetetlent ad. Nem, a safeword az lett, hogy Csaba! (Hercegem neve).
Behozta a fürdőszobából az előzőleg beáztatott vesszőt (erről sem tudtam semmit), és nagyon hamar kerültem olyan állapotba, hogy nem emlékszem pontosan, mik és milyen sorrendben történtek. Azt tudom, hogy a talpamra is kaptam, kétszer is. Puncira, csiklómra is. Ha összezártam a térdem, finoman széthúzta újra. Néha tartott egy kis szünetet, simogatott, puszilt, megcsókolt. De ez mindig csak pár másodperc volt. Emlékszem, próbáltam forgolódva elkerülni az ütéseket. Vagy ha már többet kaptam ugyanoda, akkor úgy mozogni, hogy máshol érjen. Többször oldalra fordultam, sőt, egyszer hasra is, amennyire tudtam. A fájdalomtól még azt sem éreztem, hogy a melleimen lévő csipeszek nyomnak. Annyira fájt, hogy még sírni sem bírtam, csak vinnyogtam, meg nyüszítettem. Piros csíkos lett a mellem, a fenekem, majdnem feketén lila foltos a combom és vérzett a mellbimbóm, mert több helyen felhasadt. Hogy miért nem mondtam ki a menekülőszót? Mert annyira el voltam foglalva a kínommal, hogy egyszerűen nem jutott eszembe, hogy van. Nem a szó maga, hanem az a tény, hogy egyáltalán van és kimondhatnám. Fogalmam sincs, mennyi ideig tartott az egész, és mennyi ütést kaptam.
Azután eloldozott, felitatta a szivárgó vért, és óvatosan belém hatolt. Háááát, nem voltam száraz. Elképesztően gyengéd szex lett vége.