Egy legkevésbé sem szép napon arra kellett rádöbbennem, hogy sorra hagynak el a barátaim. Azonnal végigszaladtam életem utolsó szakaszán, hogy mégis mit ronthattam el, de semmi, ugyanúgy történt most is minden, mint korábban (amin egyébként érdemes egy kicsit gondolkodni, ha már), szóval nem találtam az okot, miért lesznek hűtlenek hozzám egykori cimboráim. Persze nem drasztikus a folyamat, mert 405-ből 397 ismerős lett, de akkor is eltűnt nyolc fő a szájbertérben. Pontosabban: a szájbertérből. A barátok kimúlása ugyanis egyelőre csupán online, azon belül is az iWiW közösségi oldalt érintő jelenség. Körbekérdeztem a megmaradtakat, hogy tapasztalnak-e hasonlót. És igen, ez megy mindenkinél: fölkelnek reggel, gyanútlanul kattintanak a legnépszerűbb honi ismerőskereső portálra, aztán azon kapják magukat, hogy huss, már megint csappant a csapat. Pedig korábban az volt a jellemző, hogy naponta kellett visszaigazolni az újabb és újabb ismerősnek jelentkezőket; elegendő volt, ha hét osztállyal fölöttünk járt valaki, már nyomta is a jelölést.
Teljesen hagyományos módszerrel, e-mailben megkerestem néhány eltűntet, hogy mégis miért? Egyikük, nemrég házasodott ifjú hölgy féltékenységi okokból töröltetett (“Kérlek, ne szólj a férjemnek, hogy írtam erről neked!”). De nem ez az általános, szerencsére, hanem hogy az egykoron lelkes iWiW-polgárok beleunnak a kapcsolati hálóba. Hogy néhány hónapnyi passzivitás után fölteszik maguknak a kérdést: minek találhasson meg bárki, ha legalább fél éve már én sem keresem magamat, magunkat a portálon? És már törlik is az adatlapot.
Ez is elég szomorú hír lenne az iWiW üzemeltetőinek, de van rosszabb. Az iWiW-hűtlenek között akad szép számmal, aki virtuális telephelyét egyszerűen átteszi a Facebookra. Elcsépelt igazság, hogy a divatnál semmi sem megy ki gyorsabban a divatból, de valami ilyesmi történik most a honi közösségépítő szájttal: míg korábban az volt a kúl, aki szinte csak aludni jött ki az internetes cimboraságból, most az lesz a menő, aki már nem itt, hanem ott építi a digitális közösséget.
De nem csak a divat ritkítja az iWiW-felhasználókat, mert a felszínesség vádjával korántsem illethető heavy userek is szorgalmasan kacsintgatnak kifelé a magyar netrészből. Sőt, mint általában, akaratlanul is ők voltak a mozgalom zászlóvivői, amikor az iWiW szolgáltatásaival elégedetlenkedve a maguk kis köreiben népszerűsíteni kezdték az alternatív lehetőségeket. Nemrég ugyanitt ünnepeltem az iWiW-et, amiért végre megnyitotta kapuit a külső fejlesztők előtt. Ám az öröm korainak bizonyult; mára egyértelmű lett, hogy a nyitás valójában a bezárkózás sajátos megvalósítása volt. Egyszerű példával élve: míg a nekem tetsző cikkeket, videókat kedvem szerint két kattintással megoszthatom a Facebookra, addig a magyar közösségi oldal nem fogad efféle alulról érkező tartalmakat, nehogy ily módon a tulajdonos által üzemeltetett egyéb médiafelületeknek kerekedjen konkurenciája. Rövid távon érthető, hosszú távon öngyilkos stratégia. Még egy iWiW-méretű képződmény esetében is. Iwiw szubkultúra itt (Hetivalasz)