A rövid bőrszoknyádat veszed fel, amitől olyan szexinek érzed magad, és mint amikor ilyen hangulatban vagyunk mindig, nem veszel alsóneműt. Felülre csak egy vékony áttetsző blúz kerül, lábaidra magas sarkú szandál. Rajtam sötét öltöny van, és egy könnyű ballonkabát a karomon átvetve, ha hűvösebb lenne az idő.
Késő szeptember van, de azért még meleg az idő. Sétálni megyünk, jelentem be, és te nem szólsz semmit, csak megadóan bólintasz. Ahogy kilépünk a bérház ajtajából a későesti Landfelder utcára, egy kicsit megborzongsz a hidegtől. Szótlanul megyünk egymás mellett. átkarollak. A jobb kezem a nyakad köré fonva, és lassan becsúszik a blúzod alá. Az utca kihalt, csak itt-ott tűnik fel egy késői járókelő. Amikor senki sincs a közelben megfogom a melledet. Ismét megborzongsz, de most nem a hidegtől. így megyünk tovább. A néhány járókelő aki szembe jön, nem törődik velünk. Talán nem is látják. A Hilton előtt magamhoz ölellek, és megcsókollak. Közben az egyik kezemmel felhúzom a szoknyádat, és megmarkolom a feneked. A buszmegállóban többen állnak pár lépésre tőlünk, könnyen észrevehették, hogy nincs rajtad alsónemű.
Megyünk tovább a Ring felé. Amíg átmegyünk a hídon a fények gyengébbek, és itt nem sétálnak emberek sem, csak az autók suhannak el előttünk, amíg a piros lámpára várunk. Most nem ölellek át, hanem egy lépéssel előtted, melletted megyek. Rád szólok, hogy tedd hátra a kezedet, és te megteszed. A kezemet leeresztve becsúsztatom a lábaid közé, és séta közben elkezdem masszírozni a puncidat. A simogatásom úgy jut egyre beljebb, egyre puhább és egyre nedvesebb részek felé, ahogy közelítjük a város közepét. Bár most nem látlak, hiszen majdnem mögöttem jössz, a kezemmel tested minden egyes apró rezdülését érzem, és észreveszem, hogy minden gyakorlatod ellenére néha megakad a lépted a magas sarkú cipőben. De erről nem a lábbeli tehet.
A Ringen jobbra a Volkstheater, éppen vége egy előadásnak, rengeteg ember nyüzsög az épület előtt. Mi most nem arra megyünk, hanem az opera felé. Ahogy elhaladunk a hotelek előtt a későesti portások utánunk néznek. A Bristol hotel portása még hangosan krákog is, de nem érdekel. Lemegyünk az aluljáróba. A lépcsőn megint magam mellé vonlak, és átkarolom a vállad. A lépcső közepén megállunk, és megint megcsókollak. A szemedben látom, hogy a Hiltontól idáig igen nagy hatással volt rád a séta.
Csók közben kigombolom a szoknyád oldalán a két gombot, amely az oldalsó sliccet húzza össze. így nem feszül a fenekedre annyira a szoknya, és felhúzni is könnyebb. Egy kicsit fel is húzom elöl. Nem nagyon épp csak annyira, hogy alulról be lehessen látni. A lépcső aljában fekvő koldus be is láthatna, ha nem aludna. Ezt megsúgom neked. Odanézel. A koldus éppen megmoccan, mire te egy kicsit eltolsz magadtól, megigazítod a szoknyádat, és elvörösödsz.
Elindulsz lefelé a lépcsőn, folytatod a sétát, de én nem megyek utánad. Két lépés után megállsz és visszajössz hozzám. Nem kell mondanom semmit. Lehajtod a fejed, és csak annyit mondasz: Bocsánat. Erre sem történik semmi, csak állok, és nézlek. Erre te szégyenlősen elfordulsz, hogy ne is lássd az alvó koldust, és megemeled az előbb megigazított szoknyádat. Most megint beláthatna. Sokat veszít a fickó, nem tudja, hogy az éjszaka nem alvásra való. Most még vörösebb vagy mint az előbb. Még mindig nem mozdulok, és most már nem tudod, mit kellene tenned. Csak egy pillanatig tart az egész, csak addig, míg teljesen felfogod, hogy mindentől függetlenül akkor bocsátok meg, amikor én akarok. Mozdulok, és megyünk tovább.
átkarolom a hátad, és megmarkolom a feneked. Sok koldus ül az aluljáró mindkét oldalán, de többnyire alszanak. A metró előtt az egyik még ébren van, a falnak dőlve, félig ül, félig fekszik. Előveszek egy százschillingest, és megmutatom neki. A szeme felcsillan, de látom rajta azt is, elhinni sem akarja, hogy ezt a pénzt megkaphatja. Megállítalak mintegy öt méterre a koldustól, én pedig odamegyek hozzá. Valamit beszélek vele, de te nem hallod, hogy mit. Amikor visszajövök a százschillinges még mindig a kezemben van.
- Nem kell neki a pénz. – mondom – Azt akarja, hogy inkább a túloldalon, annak az alvó társának a dobozába rakd bele.
Miközben befejezem a mondatot a kezedbe nyomom a pénzt, és begombolom a szoknyádat. Most nagyon feszes. Tudod, hogy minden egyes szavamnak jelentősége van, és megérted, hogy nem szabad a pénzt ledobni: le kell rakni. Ehhez pedig az ébren levő koldusnak hátat kell fordítanod. Leguggolni nem tudsz, ehhez túl szűk a szoknya. Lehajolni is csak akkor, ha előtte elől egy kicsit felhúzod. Akkor viszont hajolás közben hátul is felcsúszik.
Odamész a koldushoz, megigazítod a szoknyád, hogy le tudj hajolni. Most megint olyan vörös vagy, mint a lépcsőn. Lehajolsz, és leteszed a pénzt. Közben a másik oldalon a vigyorgó fickó minden egyes apró részletét látja a fenekednek, és talán a puncidnak is. Amilyen gyorsan csak tudsz felállsz, és elindulsz felém. Automatikus mozdulattal megigazítanád a szoknyádat, de felemelt ujjam figyelmeztet, hogy ezt a hibát már a lépcsőnél is elkövetted.
Megyünk tovább, kezem a válladon. A szoknya, amely egyébként sem hosszú, most enyhén fel van húzva, és tele van keresztirányú ráncokkal. Biztos lehetsz benne, hogy a koldusok bármelyike, ha ébren van, tisztán láthatja a puncid alját. Tudom, hogy minden egyes gondolatod ekörül forog, mert még mindig nagyon vörös vagy, és a kezeid többször is automatikus mozdulatokat tesznek a szoknyád felé, és minden önuralmadra szükséged van, hogy ne húzogasd le az alját. Amikor visszanézek, úgy húsz méterről éppen látom, hogy a koldus visszaül a helyére.
Kijövünk az aluljáróból a parkba. Még pár lépés, és magunk vagyunk, csak messzebb megy néhány ember, vagy csikorog ritkán egy villamos. Jó nagy sétát tettünk, fáradt is vagy egy kicsit, de izgatott is, és tudod, hogy még nem ért véget a séta. A parkban kifejezetten hűvös van az aluljáró után.
- Vetkőzz. – parancsolom. Egy pillanatig meglepődés ül az arcodra, mintha azt kérdeznéd: “Itt, most?” Persze mikor, és hol ha egyszer éppen most és éppen itt mondtam. Nincs sok levetni valód, csak a szoknya és a blúz. Ezeket a ballonkabát zsebébe gyömöszölöm, és egy hosszú kötelet húzok elő helyette és odanyújtom. Tudod, hogy mit kell tenned: hátrateszed a kezed, én pedig szorosan összekötözöm a két kezed a hátad mögött.
Gyönyörű látvány vagy. A tested karcsú, ruganyos, a bőröd finom. A nyári napozás barnasága ugyan nem látszik a sötétben, de a melleiden és a lenti titkosabb részeken fehéren világít a bikini által eltakart rész, és odavonzza a szemet. Hiába javasoltam Olaszországban, hogy meztelenül napozz, te szégyellted magad olasz barátaink előtt.
Megfogom a melledet. Becsukod a szemed és sóhajtasz. Aztán megfogom a fenekedet és masszírozom, majd a lábad közé csúszik a kezem. A puncid egész nedves. Hosszan simogatom, amíg már komoly nehézséget okoz, hogy megállj a lábadon.
- Nem kéne hazamennünk? – kérdezem, és látom a szemeden, hogy minden vágyad, hogy már otthon legyünk.
Most kis utcákon megyünk. Itt nem jár senki, és már nagyon késő van. Ennek ellenére minden egyes lépésnél azt figyeled, hogy nem láthat-e meg valaki amint anyaszült meztelen, hátrakötözött kézzel sétálsz. Nagyon fázhatsz, mégsem érzed annyira ideges és izgatott vagy. Amikor egy keresztutcában valaki elhalad előttünk keresztbe két sarokkal odébb, majdnem pánikba esel, de aztán összeszeded magad. Néha megszorítom az egyik mellbimbódat. Bár a cipőd kopogása is elég hangos, mégis úgy érzed, mintha az egész utca visszhangzana, amikor ráverek a fenekedre. Végül elérünk a Landfelder strasse sarkára. A Landfelder strasse főútvonal, ilyenkor is komoly világítás van, a buszok is járnak.
Megvárunk egy buszt, amíg elhalad, közben rád borítom a kabátot és magamhoz vonlak. Egészen hideg a tested, és vacogsz. Egy kicsit átmelegítelek. Amikor elment a busz kinézek a sarkon. Sehol senki. Csak két háznyit kell menni, és otthon vagyunk. Kérlelőn nézel rám, de én nem engedek. Leveszem rólad a kabátot, és most a nyílt utcán, teljes kivilágításban kell végigmenned a két bérház előtt.
Az ajtó előtt szöszmötölök egy kicsit a kulccsal, aztán kinyitom a nagy kaput. Felmegyünk a lépcsőkön, a gangon. A másodikon lakunk, és még félemelet is van. Végre felérünk. Kinyitom a lakásajtót és bemegyek, te pedig utánam. Az ajtó becsukódik, most már kettesben vagyunk a lakás teljes biztonságában.
Intek és te leülsz az ágy szélére és szétrakod a lábaidat. Nem kell mondanom, hogy mennyire nyissad szét, annyira széttárod a lábaidat amennyire csak bírod, hiszen minden vágyad, hogy betöltsem vágyakozó űrödet. Letérdelek, és nyalogatom a puncidat amíg leveszem magamról a ruhákat.
Amikor meztelen vagyok odamegyek a fiókhoz, és kiveszem belőle a kenőcsös tégelyt. Riadtan nézel rám, tudod, hogy mi következik.
- Azért, ami a lépcsőn történt. – mondom. Tudod, hogy mire gondolok.
Lehajtod a fejedet. Engedelmesen hasra fordulsz. A kezedbe adom a tégelyt, és elkezded bekenni a fenekedet, közben az ujjadat is bedugod, hogy belül is minél kenőcsösebb legyen. Amikor végeztél tartod a kenőcsös dobozt, én elveszem, és helyette hátrakötözött kezeidbe adom a farkam. Elkezded masszírozni, és a maradék krémmel bekenni ágaskodó farkamat, azután amikor előre tolom bevezeted a fenekedbe. Nagyot sóhajtasz, és a következő pillanatban áttolom feneked szűk nyílásán a farkam.
Finoman szorítja, és tudom, hogy neked sem rossz érzés, de elélvezni nem tudsz. Lassan mozgatom a farkamat, hogy a szeretkezés minden pillanatát kiélvezzem, te pedig két kezeddel széthúzod a feneked, hogy minél jobban be tudjam tolni a farkamat. Egyre gyorsabban mozgatom a farkam, és végül elélvezek.
Pár percig fekszem rajtad, aztán kihúzom, és lefekszem aludni. Te is bebújsz mellém, kielégítetlenül, vágyakozva. Hamar elalszom, de az éjszaka folyamán érzem félálomban, hogy forgolódsz és rosszul alszol. Hajnaltájt arra ébredek, hogy halkan sírsz. Nem csodálom. Még maszturbálni sem tudsz, bár szabad lenne, de a kezedet hátrakötözve hagytam. Reggel pedig csak akkor foglak eloldozni, amikor indulok dolgozni, akkor pedig te már majdnem elkésel. Fürdeni is alig lesz időd, hogy odaérj az egyetemre, ahol oktatsz. Tudom, hogy az ilyen napokon mindig harapós kedvedben vagy. Még szerencse, hogy nincs vizsgaidőszak.