Baszdmeg, ez aztán életút részlet 1/2

targyalasonNo, igya csak meg, rendelek újat, ne aggódjon! Nem sajnálom én. Ital mellett jobban megy a beszélgetés. Nem untatom? Csak az igazat mondom, hihet nekem! Szóval. Még az általánosban neveztek el Matejnak, valami hülye jugó partizánfilm nyomán. (Ma meg már nemhogy partizánfilmek nincsenek, de Jugoszlávia se. Én aztán tudom! Majd… No, majd!) Az iskolában hetedikes koromra már mindenki így hívott. Aztán egy srácot az osztályból levittem edzésre, mert nagyon könyörgött, ő aztán elterjesztette a klubban is a becenevemet. Mikor nyolcadikban nyolcszáz méteren megnyertem az úttörő olimpiát, már a másik városokba való futók is Matejnak szólítottak. Lassan alig maradtak, akik tudták az igazi nevemet. Nem zavart. A szakközépben a tanárok is gyakran úgy szólítottak ki felelni: gyere, Matej, a táblához! Csak az újságok írtak rólam az igazi nevemen, nagy tehetségnek tartottak, a magyar atlétika ígéretének, a középtávfutás eljövendő sztárjának. Egészen addig, míg tizenhét éves koromban úgy ki nem ment a térdem, hogy behugyoztam fájdalmamban. Megoperáltak, fél évig sántikáltam, soha többé nem futhatok. Pedig az igazi olimpiáig vihettem volna! Szar ügy volt, még sírtam is. Vigasztalan voltam. Viszont az megmaradt nekem, hogy tiszteltek a múltam miatt, és sok srácot ismertem. Ezt a futásnak köszönhettem. Érettségi után felvettek az élelmiszeripari főiskolára. Ott is csak Matej voltam. Új aktualitást nyert a nevem, mert akkor tört ki a háború délen. Özönlöttek át a magyar és a szerb menekültek. Utóbbiak nagyrészt maffiózók voltak, mint hamar kiderült mindenki számára – a rendőrséget kivéve. Nekik tovább tartott rájönni, mint mindig. Lassú a felfogásuk. Nekem ezzel szemben igen gyors, hamar ráébredtem, hogy az embargó egy kincsesbánya: nekiálltam néhány haverral benzint csempészni. A fősulin nem lehetett pénzt keresni, de tanulni se nagyon kellett, mert jó fejem van. Volt időm csempészkedni. Ki is használtam. Dőlt a pénz. És el is folyt: nőkre, szeszre, autókra, ruhákra. Anyáméknak is jutott. Tudták ők is, honnan van, de nem érdekelte egyiket se. Pénz volt, és ez a lényeges. A legjobb ruhákban jártam, a legújabb autóban feszítettem. De ez nem volt elég. Ahogy – főleg az éjszakában jártamban-keltemben – egyre több olyan emberrel ismerkedtem meg, aki járt már a háborús övezetben, másra kezdtem vágyakozni. Nem volt elég a gazdagság meg a sikerek, a gondtalanság. A haverjaim meg időközben egyre-másra kezdtek kiszállingózni az üzletből, és mindig taplók jöttek a helyükbe. De nem hagytam abba. Új kocsikat vettem, és magam már nem jártam ki, csak az embereim. Szabályos maffiavezérnek éreztem magam. Sőt! Hadvezérnek! Egy este néhány komámmal erősen berúgtunk, aztán a múzeum környékén leheveredtünk a padokra, bámultuk a csillagokat. Nem sokáig bírtuk. Fölkerekedtünk újra, lementünk a folyópartra. Egy pasi ücsörgött a lépcsőkön a csajával. Egyetemista lehetett, lerítt az ábrázatáról. Szó nélkül belerúgtam, mikor elmentem mellette. Visszaszólt valamit, nem durván, de visszaszólt. Én meg megfordultam, elkaptam, felemeltem és leütöttem. A csaj vinnyogni kezdett, úgyhogy őt vettem kezelésbe. Lenyomtam a földre, felhúztam a szoknyáját, letéptem a bugyiját és megkúrtam. Három cimbora fogta le: egy a karjait tartotta, kettő a lábait feszítette szét. A fickója meg nézte. Őt ketten tartották, hogy jól lásson. Aztán a többiek is megbaszták a csajt szépen sorban, a pasija meg végignézte. Nem szólt egy szót se, csak nézett bennünket. A nő se kiabált. De nem tetszett, ahogy az az ipse néz. Az se, ahogy a picsa hallgatott. Sírnia kellett volna mind a kettőnek, vagy könyörögnie. A végére elcseszték az egészet. Fejbe rúgtam a manust. Utána behajítottuk a vízbe, meg a nőjét is. Megfulladtak volna gyorsan, de azért azt nem akartam. Valahogy túl szép és túl egyszerű lett volna úgy. Kihúzattam őket inkább. Ennek köszönhetően másnap már körözés alatt álltunk mint ismeretlen tettesek. Leszartam. Nem érdekelt. Két nap múlva ugyanott bámultam a vízben tükröződő csillagokat. Akkor fogtak el. Nem álltam ellen. Untam magam. Kíváncsi voltam a sittre. Másfél évre varrtak be. Igazság szerint háromra, de utóbb feleztek. Anyám és apám már a tárgyalás idején sem vettek tudomást rólam, s a börtönben sem látogattak meg… Folytatom!

Egy megjegyzés! A www.S1EX.com oldalon színvonalas adult tartalom található.