De Sade – Juliette, avagy a bűn virágzása

Baszdmeg, de komoly! Részletek De Sade egyik szadista és perverz, Juliette avagy a bűn virágzása című könyvből:
„D’Albert ugyancsak felragadott egy gyertyát, és szenesre égette Noirceuilné egyik mellbimbóját, míg a férje a haját égette le. Sajátos lázba hozott a látvány. Bíztattam a szereplőket, és rábeszéltem őket, hogy módosítsák a tortúrát. Tanácsomra leöntötték Noirceuilnét pálinkával, majd meggyújtották. Noirceuilné egyetlen lángnyelvvé változott egy pillanatra. Teljesen leégett a bőre, iszonyat volt ránézni. Nem tudják elképzelni, hogy magasztaltak ezért a kegyetlen ötletért!”
A mű tartalma: Juliette eltökéli magát, hogy az önzés, az egoizmus, a hamisság egyszóval a bűn filozófiája szerint fog élni és tartja is magát. Megbecstelenített szüzek és kéjenc latrok jelzik útját. A zárdában maga az apátnő ismerteti meg a testi szenvedélyekkel, majd családjának csődje után lop, gyilkol, és nyakra-főre bujálkodik. Egy Clairwille nevű nő személyében valódi mesterre talál, belép a Bűn Baráti Társaságába. Eszköz lesz mások kezében, de élvezi, ellenben mikor egyik „jótevője” egész Franciaországot az éhezés szélére óhajtja sodorni puszta szeszélyből, egy percre még megremeg. Ez elég ahoz, hogy elvesztse kétes ismerőseinek kegyét, nincstelenül menekülnie kell Párizsból. Érdekházasságot köt egy jómódú nemessel, akit később lelkiismeret furdalás nélkül tesz el láb alól. Bejárja a világot, újból és újból elszegényedik és meggazdagszik, míg a végére tanítványból mester lesz. Maga sem tud számot adni hány és hány ember, férfi és nő, agg és gyermek élete, megrontása, kínhalála szárad a lelkén. Egy alkalommal bűntársnőjét (aki mellesleg szeretője is volt) meztelenül egy vasketrecbe dobatja éhező kígyók, békák, viperák közé. Huszonhat évesen mindezt még megtetézi pár magzatgyilkossággal, mivel félt elcsúfítani pompás alakját, majd gátlástalanul szedte tovább áldozatait. Azonban később mégis történt valami- talán egyik késői ismeretsége, Corville úr, s az ő figyelme és tapintata változtatott rajta, talán Juliete maga tért jobb belátásra, húga szörnyű halála után. Mindenesetre az asszony belép a karmelitákhoz és néhány év alatt az ájtatosság, az életbölcsesség és szigorú erkölcsök eleven szobrává válik.
„A természet mulatságra teremtette az embert; ez a legelső törvénye, amely szívem örök sarokköve leend. Úgy kell az áldozatoknak, végül is az egyensúly nélkül önmagát pusztítaná el a világegyetem; a természet gaztettek által tartja fenn magát és nyeri vissza jogait, amelyeket elbitorolt az erény. Fogadjunk hát a természetnek, adjuk át magunkat a bűnnek!”
„A társaság a közmegegyezést elfogadva használja a bűn szót, ám kijelenti, hogy semmiféle cselekedetet nem minősít bűnnek. Abban a feltétlen meggyőződésben, hogy az emberek nem szabadok, mert kötik őket a természet törvényei, helyesel és elismer mindent, s azokat tartja a legérdemesebb tagjainak, akik lelkiismeret-furdalás nélkül, nagy számban hajtanak végre olyan cselekményeket, amelyeket a gyengék és ostobák bűnnek neveznek, mert hiszi és vallja, hogy ezek a tettek a természetet szolgálják, ezeket a tetteket a természet diktálja.”