Magyar retró pornó

Nincs lemaradásunk a nyugati európától: a szex zászlaja alatt mi is régóta Brüsszelben tanyázunk. Tömegek szórakozásához  itthon is futószalagon készülnek a produkciók. Alkotóik szerint a pornófilmek ugyanúgy az ember természetes vizuális szükségletét hivatottak kielégíteni, mint bármely más filmipari termék. Tartalmából adódóan élvezeti cikk, és amennyiben arra érett nézőről van szó, fogyasztása káros hatások nélkül jár. Kétségtelen tény, hogy sokan fogyasztják. A videokölcsönzési mutatók szerint egy magyar hard core-nak legkevesebb évi negyvenezer nézője akad. Az összesen huszonkét, magyar produkcióban készült pornót az elmúlt három évben több mint egymilliószor kölcsönözték ki. (Természetesen nem versenytársak, s nagyban különböznek a forgalmazási viszonyok is, így csak a margón jegyzendő meg, hogy az 1994-ben készült tizenhét magyar nagyjátékfilm kettőszázötezer látogatót vonzott a mozikba.)

Sokan az ilyen adatok alapján is bizonyítva látják: a pornófilmkészítés a szexipar egyik biztos jövedelmet hozó ágazata, mely alacsony gyártási költségű tömegárut termel elfajult tömegfogyasztóknak. Azt sem szokás kétségbe vonni, hogy egy „ilyen” rendező nem több egy kéjiparosnál, vagyis semmiképp sem nevezhető alkotó művésznek. A legtöbb ellenérzés pedig a pornóval kapcsolatosan felmerülő morális aggályokban fejeződik ki.

Sok pornót látnak sokan. Beszéljünk és beszélgessünk tehát huszonkét magyar filmről, amelyeknek több százezres közönsége van.

 

 A fekete hajú nő szétterpesztett lábbal ül az ágyon, és a combjai közt kedvességet gyakorló szőke női fejre figyel, tőlük jobbra, az ágy mellett, ritmikus kézmozdulatokkal kínálgatja egy férfi az egyelőre magányosan kókadozó elsődleges nemi jellegét, a vásár végére megmaradt utolsó portékát: csempült szélű kerámiát, hervadozó bokrétát… A fekete hajú figyelmetlenségének a rendezői utasítás vet véget: „Csinálj már azzal a fasszal valamit!”

A Kovács Kovi István rendezte, Ami a filmekből kimaradt című pornó-bakiválogatásból idézett tanácstalan helyzetet végül – a testhelyzetből adódó – rutinos felláció oldja fel. Folyamatosan dolgoznak a szervek, lázas ügyintézés folyik, mindennek megvan a maga rekesze, könyvtára, csupán el kell rendezni. Gyorsan feltárni és feltárulkozni, mindezt akcióval jutalmazni – csak az a szalonképes pornókép, melyen a feltárulkozást jutalomban részesítik. A Hamupopóka című hard core-hoz készített jelenet már a rögtönzött fellációval indul, egy megfelelően szűk közelkép mossa tisztára a férfi kívülállóságának örökös priuszát. A pénisz jutaloméhsége, emigrációs kénye-kényszere a nadrágba zárt magányból csak a feltámadás utáni képekben nyeri el pornófilmre érett korát. Felserdül. „A férfi némaságában, kívüllétében nem csupán a fölény jelenik meg, hanem a szenvedés is, hisz a nemi aktus itt passió. Márpedig a férfiszexualitás passiójának alapja az impotencia.” (Idézet Walter Benjamintól, Szilágyi Ákos; Filmvilág 85/1.)

A pornó a meztelenség utáni állapot, a tevékeny bürokrácia és – a pornó számára egyedül fontos – funkcióját top formában ellátó test, az öntudatosan, az akcióért szerveződött hús mikroszkópiája. A Dr. Jackyll bájitala az impotencia öngyilkos gondolatokat ébresztő elviselhetetlenségéből kémiai kiutat kereső professzor karriertörténete. Bájitalt kotyvaszt, meditál és emlékezik. Önmarcangoló monológja az elmúlt szép időkről, valamint a Mr. Hyde és az asszisztensnő boldog technopornójának látványára felszakadó emlékek már az első tíz perc után, flash-back képekben támasztják fel a romokban heverő testrész-főszereplőt: „Jajj, azok a jó kis dugások!” – Dr. Jackyll, Hyde és az asszisztensnő harmonikus hármasának emlékképe hivatott a szobájába bezárkózott, bágyadt tagját hiába nógató doktor apokaliptikus képét kiegyensúlyozni. A sokadik bájital felhörpölése után nagy reményekkel vág bele egy mindent eldöntő gyorstesztbe. Az asszisztensnő feladatot kap: „Veled akarok először dugni!”. Előveszik, berakják, érlelik, s a jól végzett munka bizonyítéka is napvilágra kerül. A záróképeken már a mindent betöltő rend uralkodik.

A szexualitáshoz kapcsolódó másodvonalbeli problémákhoz szándékoznak megoldást kínálni a Mazochista álmok és a Franciás pezsgő. Agresszívan fellépő és bőr plusz fémtárgyakat felvonultató el-bánásmódról álmodozik a háziasszony. Álmaiban meg is jelenik két motoros, de a végkifejletet elrontja az ebédszünetre hazalátogató férj és a maga után kívánni valókat hagyó gyors numera. A csalódott feleség nem szól, nem is panaszkodik a távozó férjnek. Rendeltetési helyén, a franciaágyban marad, s visszatér az álommotorosaihoz, akik bizony ki is elégítik a sóvárgó asszonyt. Még a bármennyire is igénytelennek tartott nézőt is megalázza a következő jelenet indokolatlansága. Az újból hazakukkantó férj időközben szakértővé válik, szavak nélkül is rájön, mi kell ennek a „büdös”-nek: „Nna, büdös kurva, most megkapod, amit akartál” – kurjantja, s megadja. A nő hálás, a kommunikáció helyreállt, néma gyermeknek anyja is érti a szavát. Felüdülés, hogy szavak, sőt mondatok alapozzák meg a Franciás pezsgő főszereplőnőjének, Ildikónak barátnője hathatós segítségével megoldódó alapproblémáját: undorodik a spermium extravaginális felhasználásától. Férje ezért elfordul tőle. A barátnője szervez azonban egy bulit, ahol egy idegen férfi tölt Ildikóba spermium-pezsgő koktélt. Ez még nem elég durva, így nem is hat. A második bulin már öt férfi keveri ki az „Ondó Pur”-t, és belepréselik Ildikó szájába. Az élet vizétől ittasan végre ráérez a Jóra. Helyretették az agyát, és a házassága is helyreállt. A megtekintett filmek közül – erőszakolt bölcselete ellenére – talán a dialógusok kidolgozottságának és az Ildikóról soha le nem kerülő bevásárló-szemüvegnek köszönhetően, az egyetlen, melynek története következetes egész. Nem süt belőle az egyébként általánosan jellemző, az akciók között misungként odapacsmagolt „Let’s talk about sex, baby!”-promenádok, a hitelességre többrendbelileg fitymát hányók zagyvasága.

A hálószobák szűkös univerzalitásából kilépve keresnek magyar utat a Szexkirálynő és a Pusztaszex című minimálfilmek. A biztos befutóra fogadó történetek puszta-folklórt kombinálnak szamizdatszex-fílinggel. Mára csupán a magyar táj örök és büszke szalámikerítései emlékeztetnek a „vasfüggönyön innen és túl” valahavolt problematikájára, a mék láv not vór-világútlevél – most már kiderülhet – mindig is volt, „sorok közötti” magyar használatára.

Míg – ezt aláhúzva – a Pusztaszex csikóslegényei és -leányai az időtlen és piacképes hángérien paprika virtusról tesznek tanúbizonyságot, a Szexkirálynő ötven év körüli címszereplője arra is emlékszik, amikor szülőfalujában, a helyi négyfős vezetőség (tanácselnök, tészelnök stb.) a szokásoknak megfelelően többfordulós szexkirálynő-választást tartott. Most már elmondható az igazság: csak úgy özönlöttek a rendszer prűd sorompói mögül kitörtni vágyó szexuálforradalmár honleányok. Bizony nem volt lemaradásunk a nyugati européertől, a szex zászlaja alatt mi is régóta Brüsszelben tanyázunk.

A határok végül is, imigyen bár, de nyitottak voltak. Hálás ötletnek látszik tehát egy-két, a közös anyatejre figyelmeztető mese-evergreenre bízni az alapbonyodalmat: sorozatos szex-sorscsapások érik Hótehénkét, Hamupopókát, valamint Jancsit és Juliskát. Miután Hótehénkét mostohája a fenyítő jellegű leszbikus grátisz-szolgáltatás után az utcára csapja, a budapesti nevezetességek között szomorúan vándorló leányzó tikkadtságában végül a hét törpe lakta „Zimmer Frei”-feliratú panzióban köt ki. A mostoha haragja a tetőfokára hág, midőn a tükre a szemére olvassa: „Jól szopsz, jól szopsz, de Hótehénke hétszer jobban szopik nálad!” A logikus geget az az előre nem látható, a rendezői szándéktól pozitívan eltérő következetlenség töri meg, hogy a Hótehénke futószalagfellációjától nekibőszült hét törpe (akik miatt elnézést kér a narrátor, hogy nagyra nőttek, „dehát ez egy mese”) a forgatókönyv szerinti hét helyett tizenkét ejakulációval lehel életet Hótehénke sápadt arcába. Kovi: „nem lehetett mit csinálni, mire a hetedikkel végzett, már újra sorba állt az első, és így tovább. Mi meg hasznosítottunk minden használnivaló jelenetet!” A hasznosított hasznosban nincs adó és nincs vevő sem, csak technicizált kiürítés, tolakodás a női ajak által kínált retyónál, a lecsekkolás a munkahelyi bélyegző órán. Ha „a szex orvosság az idegességre” (A Rebecca című olasz pornófilmben árulja el Lorenzo), akkor a polipánik megoldásának kulcsa a tátott szájak számának és befogadóképességének emelése. Mert ebben is lehet műfaji trend: a megnézett huszonkét filmben megörökített mintegy kétszáz férfiorgazmus szabad röptükre engedett csepphírnökei szinte kizárólag a hálásan rebegő asszonyarcokon landolnak. „Divat lett, de most már rájöttem, hogy hiba – egysíkú lett a dolog, és nem felel meg a valóságnak, visszamegyek azokhoz az ősi képekhez, amikor a nő egész testén szétspriccelik” (Kovi). A látható ejakuláció a pornófilm legparadoxabb követelménye. Garancia-ikonja, egyetlen védjegye, filmes „testblendéje” az analfabéta testbeszédnek. Jelentése: „éles”. A nő pediglen mindig annak örül, ha teljesítménye látható. Saját orgazmusára nem is ügyel, hisz az nem látható, tehát gyanús. A közös csúcspont képileg túlzottan totál, az arc-pénisz kapcsolat ennél intimebb, mert elidegenít és szókimondóbb, mert néma. Rút, ezért bátorságával akar vakítani: „a vizuális kultúra felbecsülhetetlen újdonságokat hozott a hagyományos verbális kultúrával szemben, viszont úgy látszik, oly mértékű hatalmi potenciál rejlik benne, hogy kibontakozása pillanatában egy magvakítási folyamat foglya lehet, éppen a »minden látható« néma közmegegyezése által” (Balassa Péter, Filmvilág, 85/1 ).

Már ismerősen csengő címük révén is felkeltik a nézők figyelmét a nemzetközi pornófilmpiacon rendre nagy sikert arató, hollywoodi sikerfilmek pornóváltozatai (Szexterminátor, Midnight Szexpressz stb.). A szándék szintjén megrekedő hazai próbálkozás a Félénk vagyok, de dugni akarok című hard core, mely egy érdekesen új filmhibrid ígéretével kecsegtetve, a Volt egyszer egy vadnyugat kezdőjelenetéből szakít egy darabkát: vidéki cowboy érkezik vonattal Budapestre, veszkócsizmát hord, és megfontolt. Pisztolypárbaj-távolságra áll oda a reáváró, kifürkészhetetlen szándékú, pesti aszfaltcowboytól. Némán méregetik egymást, s megszólal valahol egy szájharmonika is… Eddig az idézet. A pisztolyokra már nem kerül sor. „Majd én bevezetlek az itteni Jóba” – ígéri a dörzsölt pesti a faluról jött pubinak. A Jó helyszíne egy night club, ahol a magányos vágyak kollektív formát öltve integrálják a városi tömeglájvsó okozta első felindulását önpaskolásba fojtó (szakszó: „picsi-pacsi”), félénkségében a vécé rejtekét felkereső magányos farkast. Kísérője nem tűrheti ezt, kirángatva monomániájából nőket és szobát szervez a vidéki csődörnek, aki ezt követően vagy egy órán át váltott lovakon vágtatva urbanizálódik. Bár a film konfliktus-helyzetének megalapozása itt is – a minimális – maximum tíz percre korlátozódik, mégis kitűnik azzal, hogy a magyar pornófilmek közül ebben található a legkevesebb amatőr vágás, sőt, a fővilágosító is többnyire „résen” van. Olyan szereposztási zűrzavar sem fárasztja a földhözragadt nézőt, mint ahogy azt az olasz forgatókönyvből készült, szentimentálisra hangszerelt „Bezzeg, 1941-ben, Berlinben milyen szép volt az élet” (mi van?)-flashbackre épülő Egy madam naplója teszi: a visszaemlékező bordélymadám félrecsúszott(ősz parókáján és bakfis simaságú arcán kívül már csak az anyakönyve árulkodna hitelesebben alig ivarérett koráról. Igaz, hogy könnyen elsiklunk emellett, mert nem kevésbé meglepő, mikor monológjában közli: „Ez volt Berlin, a szerelem és csodák városa, bárcsak ott lehetnék megint! Oh, Berlin, ’41, azok a régi, szép idők. Háború volt, mi, a lányok pedig a szegény katonákat szolgáltuk…” Az ily kultúrtörténeti kalandutakat bejáró néző, a tétnélkülibbnek ható, egyszerű hálószoba-dokumentációk első kockái után éppen fellélegezne, ha nem köszönnének vissza ugyanazok az Egy madam naplójában legjobban tettenérhető, a különböző szexakciókra militáns agresszivitással felszólító parancsszavak (náci tábornok: „A hazáért szopj; a rabszolgám vagy, szuka!”). Ha nem is mindig a hazáért, de valamiért mindegyik filmben kell… Ugyan miért ne lenne a szuka jólfelfogott érdeke a számára is kellemes feladat teljesítése?

A „Privát” felirattal ellátott két videóban – melyekben a képi megjelenítés misztikus jelrendszeréből végképp száműzött lények poroszkálnak a humanoidok lakta sivatag franciaágy-központja körül –, a Hárman az ágyban és az Ötszexben érvényesülnek legjobban a profibb filmekből gondosan kiszanált, „Nna, most mit kezdjünk egymással?”-állapot lehangoló képsorai. A szereplőknek a meglesettek (a kazetta borítóján kulcslyuk!) mit sem sejtő természetességével kellene privát háziszexet produkálniuk. A valóság valóságos tettenérése, realista siker, hogy ehelyett a meglesettségtől megzavarodott „civilek” a pornófilmekben látott profikat és azok gesztusait mímelik. Értetlenül bámulnak a kamerába, nem értik, hogyan hatolt be. Azt sem, hogy ők mit keresnek itt. Harc és harcot játszani képtelen testek dokumentációja ez, danse macabre. Ismerni nem vágyott, végtelen űrből tolonganak a képek az egyre tehetetlenebb retinára.

 

 

Huszonkettő

 

E listára az 1990-től mostanáig készült, az úgynevezett hard core filmek kerültek, amelyeknek vagy a gyártója, vagy a rendezője magyar. A magyar pornófilmek pilótadarabjának a nyolcvanas évek végén készült Pornósztár volt őnagysága című 90 percest tekinti a szakma. Ezen a filmen kívül 1995 júniusáig összesen tizenhét kizárólagosan magyar pornóprodukció készült, ezeket az elmúlt öt évben forgatták. Becslések szerint több ezerre tehető a kéz alatt gazdát s nézőt cserélő privát home-pornók száma, s ugyanígy felmérhetetlenül nagy a csak magyar szereplőket felvonultató – többnyire hazai helyszíneken játszódó – külföldi filmtermés.

 

Szexkirálynő, rendező és producer Nagy László, 1991.

Hárman az ágyban, r.: Nagy László, 1992.

Ötszex, r.: Nagy László, 1992.

Franciás pezsgő, r.: Nagy László, 1992.

Botrány a szex–videotékában, r.: Nagy László, 1992.

Mazochista álmok, r.: Nagy László, 1993.

Pusztaszex, r.: Szabó Sándor, 1993.

Hótehénke, r.: Kovács István, 1993.

Jancsi és Juliska, r.: Andrew Tom, 1993.

Hamupopóka, r.: Kovács István, 1994.

Buja gyertyák, r.: Nagy László, 1994.

Félénk vagyok, de dugni akarok, r.: Nagy László. 1994.

Fogadás alulra, r.: Kovács István, olasz koprodukció, 1994.

Vágyak panziója, r.: Kovács István, olasz koprodukció, 1994.

Dr. Jackyll bájitala, r.: Kovács István, olasz koprodukció, 1994.

Egy madam naplója, r.: Kovács István, olasz koprodukció, 1995.

Mesék az erotikáról, r.: Kovács István, 1995.

Szex dupla whiskeyvel, r.: Kovács István, 1995.

 

 

Több filmből átszerkesztett olasz koprodukciók:

 

Ami a filmekből kimaradt, r.: Kovács István, 1995.

Egy perverz titkárnő, r.: Kovács István, 1994.

Szexis hétvége, r.: Kovács István, 1994.

Szextúra Párizsba, r.: Kovács István, 1994.

 

 

A pornósztár: Anita Rinaldi

 

Anita Rinaldi, anyakönyvi nevén Skultéty Anita 23 éves, és két éve kezdte filmes karrierjét: jelentkezett az Expressz hirdetési újságban erotikus filmekhez szereplőket kereső ügynökségnél. Ma a szakmában a legnagyobb sztárok között tartják számon, az átlagos kétszáz márka helyett kétezer márkás napi gázsit kap egy pornóalakításért.

– Két filmjét láttam, a nemrég készült, Kovács István által rendezett Vágyak panzióját és az olasz produkcióban készült Rebeccát. Az, hogy az olasz filmhez több pénz áll rendelkezésre, nyilvánvaló, de feltűnő a különbség a két színésznői teljesítmény között is.

– A Vágyak panzióját egy „kis videó”-nak tartom. Ha jól emlékszem, nem is, vagy alig volt erotikus jelenetem, egyszerűen kellett két jó húzónév Kovács Istvánnak – akit nagyon jó barátnak és kollégának tartok –, így beszálltunk Cristoph Clarkkal egy-két jelenet erejéig. Más kategória és az eddigi pályafutásom talán legnehezebb szerepe a Rebecca címszerepe, de ez egyben a legjobb és legszebb film abból a tizenötből, amelyikben eddig játszottam. Tíz napig tartott a forgatás, XVII. századi angol nyelven írták a forgatókönyvet, és úgy kellett a szöveget megtanulnom, hogy nem is tudok angolul. Ez szerintem a legszebb film, amit Olaszországban az elmúlt öt évben csináltak, az erotikus változata júliusban kerül az olasz nagymozikba.

– A pornó Rebeccának van egy szoft változata?

– A leforgatott anyagból a pornóváltozat számára kivágják az erotikus jeleneteket, csak a kemény rész marad, és a történet is egyszerűsödik. Az erotikus mozi-, illetve tévéváltozatban nem lehet látni mindent, csak oda lehet képzelni azt, ami a valóságban is lejátszódik. Ilyen például a behatolás.

– Mit jelent pornószínésznőnek lenni, színművészet, vagy – ahogy sokan általánosságban állítják – ipar?

– Filmenként változik. Igyekszem azokat a filmeket megcsinálni, melyek mindkét változatban elkészülnek, mert sokat jelent, ha nem csak az fontos, hogy erotika legyen benne, tehát a rendezők odafigyelnek arra is, ki a film főszereplője, hogy képes-e színészi teljesítményekre. Engem, úgy gondolom, a színészi játékért keresnek.

– Tehát az ilyen igényesebb filmeket vállalja inkább, mert az színészi képességeket vár el Öntől?

– Ha akarnám, minden nap forgathatnék, egy hónap alatt milliomossá tudnék válni, de ez nem kell, mert szeretnék hoszú távon dolgozni. Ebben a szakmában a lányoknak maximálisan három-négy évük van. Sajnos, ha a lányok folyamatosan dolgoznak, minden filmben benne vannak, előbb-utóbb nem hívják őket, szó szerint elhasználják magukat. Meg kiégnek. Sőt a privát életük is tönkremegy, nekem az fontosabb.

– Azért lett Önből pornósztár, mert nem csinál meg akármilyen filmet? Kiből lehet egyáltalán pornósztár?

– Azon múlik, milyen ügynökség, milyen menedzser áll a háttérben. Ezen múlik minden.

– Személyes adottságok nem is játszanak szerepet?

– Szépnek kell lennie, mármint az alaknak, arcnak. Tehát fontos, hogy a piacon ne találj még egy ugyanilyen lányt, akinek – tegyük fel – szép, babás arca van, nem az a perverz fajta. Bár vannak olyan lányok, akiknek szadomazo feje van, és mégis sztárok. Tehát a lényeg, hogy nem lehet még egy ugyanolyan, vagy akár hasonló lány sem a piacon. A fellépés is nagyon fontos, én például Olaszországban közismert személyiséggé váltam. Az olasz producer, Gianfranco élettársa vagyok, de nem ez vitt előre a sikerben, sőt nem is nagyon akarta, hogy filmeket forgassak, a privát kapcsolatunk miatt. Viszont talán az egyetlen olyan szereplő vagyok, akit tiszelnek, mert nem minden lányt tisztelnek itt, úgy kezelik, mint egy tárgyat. Ha már pornót csinál, úgy gondolják, mindegy neki, hogy kivel megy ágyba, egy pasival több vagy kevesebb…

– Általános ez a vélekedés?

– Igen. Általában úgy kezelik a lányokat, mint egy darab húst, és van, aki ezt tűri. Én nem.

– De ezeknek a nőalakoknak, akiket megjelenít a filmjeiben, szinte tényleg csak húsuk van, amit folyamatosan felkínálnak…

– Abszolút színészkedés az egész, még csak fel sem izgulok. Azt csinálom, amit a rendező elvár, az egész nem indítja meg a fantáziámat.

– Mi a véleménye arról, hogy az általános felfogás szerint a pornófilm nem kulturális, hanem olcsó üzleti termék?

– Hipokriták! Szerintem ez is egyfajta művészet. Senki sem beszél persze nyíltan a szexről a privát életében, pedig mindenkit felizgat egy pornófilm, csak titkolja. A prűd, elmaradott emberek mit csinálnak a feleségükkel? Három hónapban egyszer ugyanúgy nyúlnak hozzá, mint évek óta mindig. Kivesznek egyszer egy pornót, és az felvirágoztatja a szexuális életüket.

– Tehát a szexuális kultúrában pozitív szerepet tölt be?

– Abszolút! Amikor 13 éves korban a fiúk elkezdik megnézni a lányok bimódzó mellét vagy fenekét, amikor izgatni kezdi őket a dolog, nem baj, ha megnéznek egy pornót, legalább tudják, hogy nem a gólya hozza a gyereket. Komolyabb sérülést nem okozhat. Bár ha kivesz egy filmet, és épp a néni fejére pisilnek, az egy életre elveheti a kedvét, és az is előfordulhat, hogy elferdült érdeklődésű lesz…

– De ezekben a filmekben meglehetősen szokatlan az aktusok dramaturgiája. Ha csak arra gondol például, hogy szinte kivétel nélkül, mindegyikben a férfi élvezete a csúcspont, ennek következtében nem is jelenik meg, mert nem is fontos, a női orgazmus. Mit lehet ebből a gólyákra vonatkozólag tanulni?

– Az orális szex dominál. Amikor csinálják a pornót, jól kell látszania mindennek, hogy jól el lehessen adni. Az orgazmusnak két fő szereplője van. A férfi farka és a lány arca. Muszáj, meg szerintem szép is. Szép lány arca plusz férfi nemi szerve együtt – szép. Szerintem a nők kilencven százalékának tetszik, ebben biztos vagyok. A nőknek nem ettől kell kielégülniük. Igaz, végül is háttérbe szorul a női orgazmus. Nekünk azt kell csinálni, amit a rendező mond. Igaz, hogy nem így fejeződik be az életben, de ha már itt tartunk, azt sem mutatják, hogy beszélgetnek, hogy előjáték van, mert erre lenne egy párnak szüksége…

– Nem fordulhat elő véletlenül, hogy pont az Ön fejére pisilnek majd egy videón, amit egy ébredező kamasz bekapcsol?

– Most mit tudok mondani? Így is fel lehet fogni. De ezt választottam, és együtt kell működnöm.

Anita Rinaldi munkássága itt.

 

 

A producer-rendező: Kovács Kovi István

 

Kovi 1992 óta finanszíroz és rendez pornófilmeket, első filmjének forgatókönyvét a Hófehérkéből írta – Hótehénke címmel, mára túl van a tizenkettedik filmjén. Harmincegy éves, eredeti foglalkozása fotóriporter. Abból él, hogy „élvezeti cikkeket” készít és árusít. Mint mondja, ez az első alkalom, hogy nem üzleti jellegű, vagy etikáját, hozzáállását firtató kérdésekre válaszol.

 

– Általában évi négy filmet forgat, ezzel Ön az utóbbi évek egyik legjobban foglalkoztatott magyar filmrendezője.

– Több tízezren látják, amit csinálok, és keresik a KOVI feliratos filmeket, ez ad igazolást a további munkához. Egy filmből el lehet adni Magyarországon körülbelül ötszázat, ebből négyszázat a videotékások, százat magánemberek vesznek meg. A tékásnak az éri meg, ha legalább százszor nézik meg – és akkor ez csak egy film volt. A saját tékámban, ahol a hagyományoson kívül pornót is kölcsönzünk, húsz nap alatt tízszer vesznek ki egy ilyen filmet. A szexfilm tíz év alatt öregszik el, van, hogy többször is kiveszik ugyanazt, ehhez képest az akciófilmek gyorsabban avulnak el, nem beszélve az úgynevezett művészfilmről, amit nem is keresnek.

– Kik nézik meg Ön szerint a filmjeit?

– Mindenki, aki szereti a szép női testet, illetve akit izgat a nemi aktus látványa. A pornófilm nem törekszik a valóság hű ábrázolására, hanem mese felnőtteknek.

– Mi a tanulsága ezeknek a meséknek?

– Hogy szép az élet, és jó szeretkezni! Komolyabbra fordítva a szót, helyesbítenék, ez élvezeti cikk, olyan, mint a kábítószer – persze jó értelemben. Nem hagyom bántani ezt a műfajt, amíg nem gyilkolásról, gyűlöletről szól. Senkit nem kényszerítenék szereplésre, mindenki saját meggyőződéséből vesz részt, és munkának tekintei, amit csinál. Ez nem a szexipar része, hanem a szórakoztató filmiparé, és nem gondolom, hogy épületesebb lenne a közönségnek karate- vagy egyéb erőszakfilmeket néznie. Ha a pornó ellen felhozott érveket veszem, akkor ilyen alapon az sem lenne kizárt, hogy egy thriller megtekintése után kimegyek az utcára, és vagy harminc ember fejét lerúgom.

– Ön szerint tehát a pornónak az a feladata, hogy izgató legyen, és az az izgató, ha minden – és minél jobban – látható?

– A pornónak van egy behatárolt célja, mégpedig az, hogy bemutassa a szexualitást, minimális érzelmek mellett. Nincsenek benne személyiségek, csak akciók. Az, hogy egy pornófilmet jónak, vagy rossznak tartok, nem erkölcsi kérdés, hanem a hatás kérdése. Az igazán jó film megtekintésekor nem marad bennem az az érzés, hogy valamit eltakarnak, pedig lezajlott. De az is előfordulhat, hogy rossz a rendezés, és emiatt nem látható a lényeg, az aktus, amibe bele tudom élni magam.

– Arra gondol, hogy egy hagyományos filmben ábrázolt szexuális érintkezés, annak korlátozott képi megjelenítése miatt, hiányérzetet kelt az egyébként többre kíváncsi közönségben?

– Én nem is forgalmazok olyan filmet, ahol mondjuk percekig tartó snittekben csupán egy ringó férfifenék látszik, nincs látvány, a néző nem azt kapja, amit a műfaj ígér.

– Azt mondta, hogy a női test szépsége és az akció izgató képei fogják meg a nézőt. Szépek az aktusok is, vagy csak izgatók?

– Ha nem volna szép az aktus önmagában, vagyis taszító volna, akkor nem élné bele magát a férfinéző. Azonkívül a horrorokat is rengetegen imádják, pedig nem tudom, mi a szép a belekben való turkálásban, engem például ez taszít. Ha már itt tartunk, a média egyre inkább betört az ember intim szférájába, és már rég nem a közönség határozza meg, hogy mit lát.

– A beleéléshez nem szükségeltetik a „hitelesség”, amelynek hiányát az Ami a filmekből kimaradt kvázi-werkfilm leleplezi?

– Sokan figyelmeztettek, hogy nem kéne ilyen anyagot piacra dobni, mert megmutatja, hogy a szereplők, de főleg a nők, nem is élvezik az aktust. Szerintem ez megint a pornófilm másfajta megítéléséből ered – más filmeknél is készül a forgatásról egy egyveleg, és senkit sem döbbent meg, hogy Jack Nicholson nem félig farkas, mert a werkfilm tanúsága szerint négy órán át maszkírozták farkasos kinézetűre. Meg akartam mutatni, hogy milyen – egyébként fantasztikus – hangulatban folyik egy ilyen forgatás, és épp azt, hogy emberek játszanak embereket. Nekem lett igazam, nagy siker volt – sokan újra kivették azokat a filmeket, amikből a bakis jeleneteket összevágtuk.

– További filmtervek?

– Egyre jobb filmeket szeretnék csinálni, minden filmnél tanultam valamit a hibáimból, amiket később már el tudtam kerülni. Lehet, hogy eljön az idő, amikor a televízió is elkezd érdeklődni a szoft változatok iránt.