Ágyról ágyra

Azt hiszem, fel kéne már nőnöm. Nem jó, hogy nem hiszek az egyszerű dolgokban, a hétköznapi érzelmekben, hogy ágyról ágyra távolodom el a romantikától és az igazán banális szerelemtől. Elutasítom a hagyományt, csak abba élem- és adom bele magam, ami extrém, mindig valami új kell. Nem tudom, meddig élhető ez így, mert közben vágyom arra, hogy állandó legyen, hogy állandóan (itt) legyen. Eljátszom a legvadabb szeretőt és örömömet lelem benne, aztán azt követelem tőle, amiről korábban én magam mondtam le, és ilyenkor nem tudom kontroll alá vonni az érzelmeimet. Őszintétlennek, vagy akár hiteltelennek tűnhet az éjszakai alakításom, amikor nőstényállattá változva élvezem a saját testem, ahogy az övéhez ér, és másnap mégis szeretném, ha csak átölelne és megsimogatna. De alapvetően tényleg csak annak tűnhet, mert nem az. Nem tudom másképp elképzelni a szexet, nem akarok lemondani a szabadságomról, amiben általa részesülök, de éppen a határaim feszegetése nyújtotta intenzív élmények miatt van szükségem az ellensúlyozásra. Hiába élvezem az éjjelt, ha nappal már nincs ott, aki azt mondaná, hogy nincs semmi baj, nem változott semmi, szeret, amiért azt tettem, amit tettem, és ez nem fog elmúlni… Nem azt akarom mondani, hogy nem ezt kapom, bármibe is torkollt eddig a szex, még senkivel nem bántam meg semmit és a helyzet intimitása miatt is, egy kicsit mindig szerelmesek voltunk, mégha csak pillanatokra is. Csak nem tudom, hová vezet ez.

Most veled is tudtam, hogy mit akarok, elvégre „készültem” és az általam összeszedett dolgok még soknak is bizonyultak. Vagy az idő volt túl rövid. (Persze, mindent komótosan, hosszan akartam kiélvezni és kihasználni.) Bíztam magamban és benned, biztonságban éreztem magam, mert tudtam, hogy bármit kérhetek tőled. Szeretem, hogy kíváncsian figyelsz és lázasan megragadod az adódó lehetőségeket. Te pedig azt szereted, hogy testet adok a vágyadnak és csillogó szemekkel kínálom fel neked azt, amiről nem feltétlenül akarsz lemondani már te sem.

De megint hiábavaló volt minden anális játszadozás, finom harisnyák, az úgy áhított nyalókás játék… stb. Persze mondhatni tökéletes volt, pont úgy történt, ahogy a fantáziámban korábban. Aztán megleptél, és még mindig ezektől a nem várt fordulatoktól veszítem el a saját kontrollomat. Elég visszagondolnom és bármikor a pinámig hatol az emlékkép. Pedig mindig olyan apróság, mindig olyan mellékes… Azt hittem, magabiztosan állom a tekinteted dugás közben, tulajdonképpen sosem néztünk még ilyen kitartóan egymás szemébe, miközben bennem voltál. Felizgatott, és azt akartam, hogy a behatolj a számba is, ezért próbáltam közeledni hozzád. Nem értettem, miért távolodsz, bár tetszett, hogy játszol, és elhúzod a mézesmadzagot. Aztán a szívem valahol a farkad körül dobbant, amikor ráeszméltem, hogy csak összegyűjtötted a nyálad, hogy aztán lassan rámcsorgasd. Ösztönösen tátottam a szám, hogy belekeköpj, mégha kifinomult módon is tetted, a gesztus lényegén ez mit sem változtat. És lenyelve a nyálad, egyszerűen boldogság árasztott el… Én erről nem tudok ésvagy akarok lemondani. (Bli inte ond på mig.)