Vannak férfiak, akik nem indítanak el bennem semmit. Csak tudtuk, tudjuk, hogy minek kell történnie. Merthogy tudjuk már egész zsenge ifjú korunktól fogva: filmekből, a barátaink beszámolóiból, a Peti, Ida, Picuri című kedvenc gyerekkori képregényünkből, a szülők polcán titokban lapozgatott szocreál stílusú Hogyan szeretkezzünk? című oktatókiadványból… stb. Csak ez nem jelent sokat, lelkileg vagy érzelmileg lehet, de nem emlékszem rájuk, nem hagynak nyomot. Megtörténtek, ahogy kellett, ahogy várható volt. És épp ezt nyújtják, a kiszámíthatóságot, az állandóságot, a konformizmust. De egész más a helyzet azokkal a hímekkel, akiknek a jelenléte már önmagában vágykeltő. Akik mellett és akikkel együtt megszűnnek a határok. Akik kreativitásra, „lázadásra” késztetnek. Akik kedvéért egy pillanatra más…