Egyre jobban szerette a munkahelyét. Huszonkét évesen bekerülni egy ekkora céghez nem kis dolog, még ha az ember csak egy nagyon apró csavar is a gépezetben. Mivel diplomája nem volt – a tanulás soha nem tartozott a kedvenc elfoglaltságai közé – reménye sem lehetett, hogy íróasztalt kapjon. Az igazat megvallva nem is igazán akart. Azzal, hogy munkaideje nagy részét a huszonkét emelet között ingázva töltötte leveleket, csomagokat kézbesítve az osztályok között, abszolút nem unatkozott. A legtöbb öltönyös levegőnek nézte, így ő nyugodtan nézelődhetett. Figyelte a menő jogászokat, ahogy a kisebb vagyont érő karórájukat villogtatták, és persze az elegáns hölgyeket. Nem tudott, csak hölgyekként gondolni rájuk. Szinte tökéletes frizura és smink,…