K. jött és nem sokat cicózott, hamar nekivetkőztünk, ő behízelgően érdeklődött, hogy ugye tartok itthon valami kötelet. Akadt.  Egy alacsony de hosszú dohányzóasztalra esett a választása, erre fektetett úgy, hogy a fejem épp az egyik végéig ért, lábaim térdben behajlítva a padlón, de hozzákötve az asztal lábaihoz, csuklóim pedig szintén kétoldalt az asztal lábaihoz rögzítve. Ez a póz és a most már valódi kötelek szorítása még keményebb és izgatóbb volt, mint előzőleg a nővérszállón, ahol rugalmas pólyát használt. – Jól érzed magad, édes? – hajolt hozzám, meztelen melleivel végigsúrolva, szemében a már ismert sötét megszállottsággal. – Tudsz mozogni? Neeeem? Helyes! – kacarászott, majd bájosan integetett – Jó pihenést, majd jövök!…