Egy fárasztó nap után hazafelé tartottam és már alig vártam, hogy végre láthassam Maryt. A reptéren tekintetünk találkozott, és ez volt eddigi legszebb pillantása. Két gesztenyebarna szempár nézet rám hatalmas könnycseppekkel. Valamit mondhatott, mert láttam, hogy beszédre mozdul a szája, de esküszöm, nem fogta az agyam, hogy mit mond. Csak ittam a látványt. Egyszerűen lenyűgöz még mindig ez a nő, ahogy megjelen, ahogy kinéz, ahogy nagy barna szemeit rám emeli. Bele bizsergek a látványba, és nem tudom türtőztetni tovább magam, odalépek hozzá, átölelem ráhajolok a vállára, és mélyen beszippantom a hajának illatát. Kicsit összerezzen és egy lágy sóhaj kíséretében megszólal: – Hát itt vagy kedves már ideges voltam, hogy hol…