Úr Isten, milyen mimóza ez a srác! Már vagy két órája dumál, én meg nem is tudom követni! Pedig már akkor eldöntöttem, hogy le akarok feküdni vele, amikor meghívott egy sörre a sátorban! – gondolom, miközben az utolsó cigimre gyújtok rá. Ő csak beszél, beszél, én meg kihasználva az időt, jól megnézem: magas, szálkás. Nem egy Adonisz, de nekem tetszik, van benne valami… Jé, milyen szép keze van! Hosszú, de nem túl vékony ujjai, ápolt körmök. Oda vagyok a férfikezekért. A hangja is kellemes: csak beszélhetne már valami másról, mondjuk rólunk… Elfekszem a stégen, élvezem, ahogy a meleg fa hozzáér csupasz vállamhoz. Ő oldalra fordul… épp valami Laciról, vagy Sanyiról,…