A kedveskedés után utasított, hogy forduljak meg és összekapcsolta a csuklóimon lévő bilincseket, így a kezeim gyakorlatilag használhatatlanná váltak. A szorongás tovább fokozódott. Úrnőm felállt az ágyról, és a lépcsőfeljáróra mutatott. Úrnőm leült a lépcsőfordulóban és sejtelmesen mosolygott. – Térdelj a lépcső elé! – parancsolta. Megtettem, Ő pedig kezében a korbáccsal elindult felfelé a lépcsőn. Tisztában voltam vele, mi vár rám az emeleten, és bár bíztam magamban, és Úrnőmben, nem igazán vágytam a felső szobába. – Akkor most játszani fogunk! Kitalálod, hogy mit? Nem volt túl nehéz, mert a találkozásunk előtt a neten kvízt játszottunk. A helyzet azonban most teljesen más volt, és semmi jóval nem kecsegtetett, hiszen korábban is…

A buszállomáson találkoztunk Úrnőmmel. Kicsit hamarabb érkeztem, ezért gondoltam, szétnézek a környékbéli piacon. Nem kellett volna. Mikor visszaértem, Úrnőm már ott várt a megbeszélt helyen, és azonnal le is szídott kóborlásomért. Szemérmes szorongás, vágy, és szótlanság az, amit éreztem. A szorongásomat a fogadtatás tovább növelte, de szerencsére hamar megenyhült Úrnőm, és együtt indultunk, hogy megvehessem a virágot. Egy sárga rózsa volt hódolatom kifejezője. A hőség persze nem hiányzott, bár semmi szükség nem volt rá. Kávé, beszélgetés és reggeli, aztán irány a panzió. Jó kis szobát kaptunk, mint egy hónappal ezelőtt, amikor itt jártunk. Elégedettek voltunk a berendezésével. A feszültség tovább nőtt, akárcsak az első alkalommal. Egyik cigi a másik után…