Kihalt volt az utca. A holdfény ezüst sávba vonta az arcomat, miközben sietősen lépkedtem a járdán, kerülgetve az apró pocsolyákat. Összébb húztam a kabátomat, amint megcsapott a csípős, hideg szél. Egyedül álltam a buszmegállóban, amikor egy ismerős autó parkolt le előttem. Tomi letekerte az ablakot, és megtörten nézett rám. – Szia… Én… szívesen hazavinnélek. Hűvösen viszonoztam a tekintetét. – Kösz, nem. És ezzel arrébb léptem, várva a buszt, s közben majd szét szakadtam a fájdalomtól. De még mennyire, hogy vele mentem volna! Egy éjszakát a karjaiban tölteni.. De makacs voltam és még mindig dühös. Hiába próbálkozott a kiengeszteléssel, a megcsalás nem áll a „megbocsátható bűnök” listámon. Elhajtott, én pedig tovább…