Fűző ismét

Korábban olyan fűzőt vettem, ami egyszerű, a melltartón lévő kapcsokhoz hasonló módon záródott. Most a birtokomba került két szatén fűző abból a fajtából, amiben nehéz leülni, és levegőt venni és bizony jól meg kell húzni a befűzött zsinórt, ahogy azt a száz évvel ezelőtt (és régebben) játszódó filmekben látjuk. Maga a ruhadarab elég drága, de imádott barátnőim egyike volt olyan szemfüles, hogy semmi pénzért megrendelhettük őket a neten. Mivel még sosem volt rajtam ilyen, az első próba kicsit megijesztett és nagyon megizzasztott. Nem számítottam rá, hogy nehéz felvenni, mint ahogy arra sem, hogy egyedül szinte képtelenség. Nem véletlenül voltak a régi korok asszonyainak öltöztetőnői… Aztán az ember másodjára már jobban bele tud bújni: meg kell találni azt az állapotot, amit tartatni akar a fűzővel és addig minden erőfeszítésre szükség van, hogy kitartson, amíg befűzik, de ha kész, akkor bele tud simulni az új formába és egészen különlegesnek érzi magát. Mindenekelőtt a legideálisabb tartást veszi fel, ami ahogy tudatosul a test számára, máris inkább hálássá válik, nem pedig ellenségssé. De sokkal fontosabb, hogy milyen elbűvölő érzés végigsimítani a hasamon, derekamon, a mellemen, azzal a gondolattal, hogy most mindennek megvan a helye és pont úgy van, ahogy akarom, hogy legyen. Meghát az ember életrevaló lánya rögtön izgalmasabbnál izgalmasabb szerepjátékokról ábrándozik és alig várja! Tehát azt kell mondjam, hogy van elérhető ár, az élmény pedig olyan meghatározó, hogy ha csak egyszer (de szerintem kizárt, hogy ha valaki egyszer felvette, akkor soha többet) veszi fel az ember, akkor is megéri megvenni, mert olyasmit nyújt, amit egy nőnek nagyon jól esik.