Végre sort kerítettem egy régóta húzódó pakolásra, ugyanis elegem lett belőle, hogy a különböző ruhadarabokat és tárgyakat, melyeket kifejezetten szexre teremtettek, a szoba különböző rejtekhelyeiről egy-azóta kiderült, hogy több- fiókba gyűjtsem össze. Erre azért volt szükség, mert elegem lett a dolgaim dugdosásából és abból, hogyha valamit keresek, akkor az összes zacskót végig kell néznem..stb. Hogy ez eddig így volt, annak nyilvánvaló oka a titkolózás, a családom előtt, az idelátogató barátaim előtt, magam előtt…? Téveséd ne essék, most sem egy rögtönzött kirakatban tartom a dolgaimat, de azt hiszem, eljött az az idő, hogyha bárki beletúr szekrényeimbe, akkor igenis neki kell zavarba jönnie, mert átlépte a magánéletem határvonalait, nem pedig nekem, mert…

Elég furcsán érzem magam mostanában. A testemben zajló folyamatok és a gyógyszerek letompították a fantáziám, az érzékeim, és egyáltalán a kedvem is. Mostmár éppen három hete, hogy nem volt orgazmusom. Amikor a doki felkészített rá, hogy így lesz, arra gondoltam, hogy úgysem fogom kibírni, „pont én”. Aztán észrevettem, hogy nem is veszem észre. Nincs hiány, nincs követelés, nincs motiváció- vagy leglábbis nem veszem észre. Éppen ez a szembesülés vezet némi gyötrődéshez és enyhe válsághoz. A gyógyszer má kiürült a szervezetemből, éjszaka néha erotikus álomból ébredek és tudom, hogy a testem kielégült benne, mégha az agyam ebből semmit nem is kapott. Mégis minden ugyanaz. Félénken nyitom meg a kedvenc pornólinkgyüjtő oldalam,…

Azon gondolkozom, több mint egy hónapja tartó teljes aszexualitásommal, egy távolban új életet kezdő, nagy, puha mellű legintimebb barátnő és egy elengedett „best ever” szerető hiányával való összebarátkozásom közepette, hogy egy ágyasra lenne szükségem. Nem azért, mert hiányzik a szex, hiszen épp ez a legmegdöbbentőbb számomra: eszembe sem jut. Inkább azért, mert az utóbbi években megközdüttem a pillanatokért, élményekért, az intimitásért, az odaadásért, a feltétel nélkül való elfogadásért. Talán sokkal keményebb csaták voltak ezek a barátság oldalon, talán épp ez volt a baj, mert a „nagy ő” nem azért az, ami, mert nekem a legjobb, hanem épp azért, mert neki én vagyok a legjobb. Ugyanakkor kicsit össze vagyok zavarodva, nem…

Rómában rengeteg féle egyenruhás mászkál a városban, zömében férfiak, és nagyon szemrevalóak, minden egyenruhafétis nélkül is. Az egyik típusú szereléshez tartozott bőrkesztyű is. Akkor figyeltem fel rá először, az összahatás tetszett inkább, de fontos részletnek éreztem. Aztán elfelejtettem az egészet, de most épp újra bontogatja szárnyait a fantáziám a lappangó idők után. Eszembejutott a fekete kesztyű. Eszembe jutott, hogy én magamnak is ilyet szeretnék egy ideje, csak mindig elhagyom a sapka-sál-kesztyű készlet darabjait, ahhoz pedig drága egy ilyen holmi. A valódi bőr nagyon puha, és nem olyan hideg, mint azt amúgy gondolni szoktam valamiért. Az jutott eszembe, hogy ezt viselve érsz hozzám. A tenyeredbe simul az arcom, és csak az…

Megint véget ért az a bizonyos éjszaka. A „night of faith and devotion”. Lassan 5óra lesz, álmos vagyok és fázom. Persze ha felvennék valamit, az segítene, de buli után mindig meztelenül alszom, ki kell szellőztetni a testem vagy mi. Már megint vártam a sült galambot. Délután megvettem a tökéletes dekoltázs melltartómat, és elfeledvén, hogy a nyár papucsai és töklapos talpú cipői után nem is olyan könnyed dolog magassarkúban állni a sarat reggelig, újdonsült csizmámat is bedobtam a cél érdekében. Különös éjszaka volt. Azt hiszem, mégiscsak van értékrendem és mégiscsak hiszek dolgokban, amikről úgy gondoltam nem fontosak. Hát, fontosak. Mert nagyon jól esik belefeledkezni egy vadidegen férfi karjaiba. A testem pontosan…

A fájdalom kérdése visszatérő téma a fejemben és a testemben. És most éppen azon az állásponton vagyok, a fájdalom nem jelent semmit, nincs lelki oka, nem szerepel a fantáziámban sem, vagy legalábbis nem közvetlenül szerepel illetve nem szükséges vele(m)járó dolog. Csak a kísérletezés izgalma és a biokémiai folyamatok vesznek rá, hogy eszközül hívjam elő. Egyébként a nap felfedezése, hogy a gyönyörűséges japán (mell)csipeszem vége közti lánc pont jó, ha az egyik végét az egyik mellbimbómra, a másikat pedig az egyik szeméremajkamra csíptetem. Meglepően felizgatott ez a póz, amit kitaláltam magamnak, és pillanat alatt el is élveztem tőle. Talán ezért, mert baromira szorít a csipesz, ezért sokkal erősebben ingereltem a csiklót…

Hogy nem lesz életem legkellemesebb élménye az intim gyantáztatás, azt előre sejtettem, de hogy ennyire fog fájni, azt nem gondoltam volna. Tulajonképpen régóta próbáltam már rávenni magam, mert a borotválást nem bírja a bőröm. Nem csak ott, az egész testem utálja, de az érzékeny terület mégiscsak érzékeny terület. De úgy alakult, hogy először nem voltam hajlandó borotvához nyúlni, majd nem foglalkoztatott a dolog, a végén pedig lusta voltam hozzá, mert már annyira megnőttek a szőrszálak és nem maradt más választásom, meg kellett szabadulnom a feleslegessé vált darabjaimtól. Hát, az az igazság, hogy a korábban izgalmasnak tartott szőrtépés nem is olyan izgalmas, ha elemi erővel rántják és nem csak az izgalom…

Nem hiszem, hogy elvárható lenne bárkitől is, hogy az első pillanattól kezdve megteremtse számomra a legtermészeteszebb és legintimebb légkört. De nincs kedvem végigjárni az utat, ami elvezet eddig. Úgy érzem magam, mintha aszketikusan vállalnám a boldogtalanságot és mindezt lustaságból, gyávaságból, türelmetlenségből, unalomból… stb., bármelyik is legyen az igazi indokom. A testem meg szexért kiált. Ha lehet egy idegennel, aki észre sem veszi, hogy élvezem-e, mert nem látott még csillogó szemekkel szopni. Vagy inkább vegye észre és élvezze! Sokszor tapasztaltam már, hogy a belső rosszat kívülről akarom kompenzálni, ha nem vagyok jól, a testem is roncsolódni akar. És a tudat a kapocs, ami irányítás alatt tart és nem hagyja, hogy elszabaduljon…

Az az igazság, hogy elegem van az összes gyáva és álszent férfiből, akiknek csak a szája jár, hogy a szexnek milyennek kéne lennie és egy nőnek milyennek kéne lennie, ha szexről van szó. Merthogy mi, hölgyeim nem vagyunk elég nyitottak, nem veszünk fel elég csipkét és nem szopunk a moziterem hátsó sorában… De mi ez a baromság? Csak duma, mert mindig van ok az elégedetlenségre, csakhogy mindehhez jellemesnek lenni és akkor azt mondani, hogy ebből elég, és megkeresem azt, akivel ez is működik, hát azt már nem, mert izé meg izé, és tulajdonképpen olyan kényelmes, hogy ez a nőci itt szeret is engem, meg is szoktam már, mellette majd randizgatok…

Remélem olyan nőkhöz is eljut a blogom akik érintettek a pornó szaknyelvben squirt néven futó képességben. Merthogy jómagam évek óta, elég ritkán, de bizonyos időközönként próbálok mélyre ásni a témában. Ami elsősorban persze pusztán filmek bámulását jelenti, de legalább próbálkozom. Tudomásom szerint elvileg minden nő képes lenne rá, és most éppen határozottan dolgozom rajta, hogy megfejtsem, mit kell tennem ahhoz, hogy én is spriccelve élvezzek el. Azt is tudni vélem, hogy hüvelyi orgazmus előny ezesetben, ami nekem nincs, majdnem sosem volt, de magammal tényleg sosem. Ha csak farok kéne hozzá, mondhatnám, hogy ott a vibrátor, de azzal sem megy. A heves próbálkozásaim során odáig már eljutottam, hogy új pontot fedeztem…

A dolgok pillanatnyi állása alapján azt gondolom, hogy irreális érzelmekre vágyom. Nem csak most, mindig is így voltam ezzel. Úgy akartam szeretni, hogy fájjon, hogy minél jobban érezzem. Még sokkal fiatalabb, kevésbé elkényelmesedett időkben arról fantáziáltam önkielégítés közben, hogy tányérok törnek, pofonok csattannak, kiabálás és egymásnak esés. Egymás felfalása, bekebelezése, megsemmisítése… Sok túlzás, sok irracionalitás, tömény érzelmek. Amikkel nem lehet együtt élni, sem elviselni, mert felemésztenek és megfojtanak. Az érzelmeket pillanatoknak gondolom, a pillanat pedig határtalan. De persze, hogy is lehetne másképp… A tudomány szerint inkább férfi, mint női agyam van és rendelkezem az ikrek fajspecifikus jellemzőivel. Nekem az agyam az első, mindig is fontos volt a dolgokat értenem, ismernem,…

Azt hiszem, lassan szakrális jelentőséget fogok tulajdonítani a fehérneműknek, de tényleg nagyon boldoggá tud tenni egy új darab vásárlása. Már maga a felfedezés is, amikor nem is akarok venni, de alaposan felmérve az újdonságokat, (már megint) rátalálok egy (na jó, kettő) otthagyhatatlan combfixre és onnantól kezdve a meccs eldőlt, a csipke győzött. Következik a boldog próbálgatás, az elégedett kép, amit a tükörben látok és minden szép és nyugodt és euforikus a nap hátra levő részében. Szerintem a harisnyagyártó cégek minden bizonnyal istent szolgálják… A combomat körülölelő csipkerész legalábbis isteni érzés. Csak azt nem tudom, mihez fogok kezdeni az egyre tornyosuló harisnyaheggyel. Szerintem, ha a nap minden órájában másikat viselnék, akkor…