Mint ahogy azt már említettem, megajándékoztam magam egy klasszikus fazonú, fekete, csipkés fűzővel. Katalógusból választottam, így hetekig vártam rá, hogy megérkezzen. Igazán megörültem a csomagnak, ami várt rám itthon, izgatottan bontottam ki és alig vártam, hogy lenyugodjanak a kedélyek és nyugodtan próbálgathassam. Természetesen egy pár combfixet is előhalásztam hozzá, hogy teljes legyen az összahatás. Korábban nem gondoltam, hogy ilyesmikkel töltöm meg a szekrényem fiókjait, de egy ideje furcsa vágy dolgozik bennem, ez akarta a fűzőt is. Na nem mintha bánnám, épp ellenkezőleg. Nagyon izgalmas efféle kelmékbe bújtatni a testem, mert már önmagában felizgat a tudat, hogy ezt veszem fel. A fantáziám beindul, arra gondolok, milyen alkalmak adódhatnak, amikor mások előtt…

Az éjjel buli volt. Lassan, döcögősen, „lefulladósan” vágtunk bele az éjszakába. Nekem bűntudatom volt, neki meg szar hete. Nem akartam hallgatni, ahogy panaszkodik nekem, nem voltam kíváncsi rá. De egyik üveg bor után jött a másik, meghallgattuk egymást, ahogy a barátok között szokás. Mert ő tényleg barát, és ez olyan ritka, és annyira érték. Na meg túlontúl intim… Ígyhát a sok-sok célozgatás, közeledés, próbálkozás után, egyszercsak kicsúszott a számon, hogy „szeretnék veled lenni… ööö… szexre gondolok, igen.” Furcsa, hogy nem hozott zavarba, amit mondtam. És izgató, hogy őt sem hozta zavarba. Persze, túl régóta gondolkodunk már ezen. Bizonytalanná tesz, hogy nem farka van. Meg, hogy a szex tönkreteheti a barátságot,…

Szeretem a szexbe vegyíteni az olyan dolgokat, amiknek alapvetően semmi közük sincs hozzá. Csak még nem sikerült eldöntenem, hogy azért, mert izgalmas mindent alárendelni a testi gyönyöröknek, vagy mert olyasmivel élni közben, ami nem is emlékeztet rá, felszabadító hatással bír. Persze, kérdés, hogy a tudattalan gátlásaim mennyire dominálnak és vajon milyen értelemben törnek felszínre. De, a lényeg! Hogy nagyon vonzó számomra különféle, a testétől eltérő ízvilágú készítmények -hát ööö- a másikra, vagy a másik által magamra kenése, folyatása, csorgatása, tapicskolása, ha ehető, akkor lenyalása és szívogatása…stb. Mert szokatlan, tehát érdekes mondjuk egy kanál fagyival olykor „pikánsabbá” tenni a pinámat, arról nem is beszélve, hogy a rendelkezésre álló dolgok sora szinte…

A férfi és nő közül mindig a nő az, aki dönt, mégha a döntése abban is áll, hogy e jogát átruházza a férfire. Így örömmel vagyok kezdeményező, mert ezáltal inkább részesülök a tiszteletükben, mintha csak rájuk hagynám az egész „munkát”. Mint mindig, ebben az esetben is a két véglet között vergődünk: adni magunkat, vagy inkább csak kéretni, amíg az utolsó gomb is szét nem pattan a blúzunkon. De miért gondoljuk, hogy olyan nagy a különbség a kettő között? Tudom, hogy minden két emberen múlik, de csak a női oldalról akarok /tudok?/ nyilatkozni. Szerintem a nőnek mindig egy kicsit többet kell adnia magából, akár elfogadják azt, akár nem. Mert készen kell…

Mostanában sok olyan hatás ért, ami megtapadt a fejemben. A függetlenség- függőség határvonala által nyújtott izgalomra gondolok. Azok a férfiak vonzanak, akikből árad a szabadság vágy és az öntudat. Az egész úgy kezdődött, hogy megkérdeztem, van-e valakije, hamár randira hívott. Azt felelte, csak szeretői vannak. Én pedig elképzeltem, hogy egyszer engem hív, aztán egy másikat, majd megint egy másikat, előbb- utóbb megint én kerülök sorra…stb. És ez hihetetlenül beindított. Nem akar magához láncolni, gondoskodik róla, hogy én se akarjam őt. Abban a tudatban hajolok előre a kanapéra, hogy közben látom magam előtt a másik nőt, aki ugyanígy tett, talán épp az előző este. És nem érzem magam rosszul, csak épp…

Ösztönösen és a kezdeti szembesüléstől fogva elutasítottam egy bizonyos szájpecek nevű eszközt. Érthető, hiszen a kedvenc szervemet teszi használhatatlanná, zárja ki minden történésből. Épp ezért gondolom ormótlannak, taszítónak az amúgy állítólag nagyon puha golyócskát. A véleményem nem változott, de felbukkant előttem két szituáció, amiben esetleg izgalmas játékszer lehet. Hangsúlyozottan esetleg! Egy pornófilmjelentben láttam, amint a magatehetetlen nő -szerintem a száj eltorlászolása már önmagában is teljesen lefegyverez- kipeckelt szájjal térdelt a férfi előtt, aki lehajolt hozzá, és megcsókolta. Már amennyire az lehetséges ilyen körülmények között. De izgalmassá vált a helyzet, azáltal, hogy a nő -legalábbis, ha én lettem volna- éppen korlátai miatt még jobban kívánta a csókot, és még dühítőbb lehetett…

I. „Hogy is van ez? Arra akar rávenni, hogy menjek fel és dugjunk egyet. Beszélgetés, áludvarlás, jópofizás és legfőképp kérlelés nélkül. De hogyan lehet ezzel megbékélni? Egy „rendes lány” biztosan nem csinál ilyet, nem kínálja magát egy alkalmi szeretőnek… Van kedvem?- Van. Miért? -Azt nem tudom, nem hiszem, hogy rossz dolog lehet összefeküdni egy szimpatikus szeretővel. Akkor mi a baj? – Hogy csak ennyi, csak az ösztönök, az állatias reakció, a testi kielégülés keresése…stb. Ennyi, és ez nem elég. De miért nem elég? Mert azt sugallja a neveltetés, a konzervatív barátnők, a romantikus amerikai ponyvák.” II. – Akkor jössz? – Nem tudom, hogy képes vagyok-e rá. Csak azért menjek, hogy…

Most, hogy a nyári záporok egymást váltják nap, mint nap, egyre zavaróbb tényezőkként tekintük a csapadékra. És éppen megint összegyűltek a felhők fölöttem, és már épp mérges lettem érte. Pedig alapvetően lenyűgöz a vihar, de naponta 3-4 alkalommal már sok belőle. Túl sötét, túl hangos, gyorsan jön és hamar múlik. Mindent elmos… Aztán eszembejutott, hogy amikor kicsi voltam, mennyire szerettünk kimenni akkor, amikor a legsűrűbben esett, hogy csak engedjük átázni a ruháinkat és tapicskoljunk az átnedvesedett földön. Elmosolodtam, kiléptem a papucsból és mezítláb indultam el a túlhevült kő és a hűs víz elegyébe. A nedves fűszálak simogató érintése a talpamon igazán barátságos volt. Az eső pedig csak ömlött, a ruháim…

Jó érzéssel tölt el mindig, ha olyan emberrel hoz össze a sors, aki mutat nekem valami újat, amire korábban nem gondoltam, mégis az ő szájából olyan természetesen hangzik, hogy megbűvölve és szinte irigykedve hallgatom, amiért ő ilyen „kincsek” birtokában van. A minap egy fodrász fiú akadt az utamba, azt kérdezte, engedném-e, hogy extrém hajat csináljon nekem. Megmosolyogtam, mondván, hogy az én hajam esetében ezzel már elkésett. Mutattam képet, és „tényleg, nagyon tetszik a hajad!” De mivel a haj egyre fontosabb, nem hagytam annyiban a beszélgetést. És persze, nem a kinézet miatt gondolom, hogy a haj fontos. Inkább, mert a szexualitás része. Az illata, az érintése, ahogy a másik arcáb omlik,…

A stigmákat évezredek óta isteni jelnek tekintik, viselőjében pedig olyan embert tisztelnek, akivel csoda történt. De ateista világunkban már nem űzzük Isten mindenható mítoszát és a kisebb csodákkal is beérjük. A történelem úgy hozta, hogy megjelölve lenni szégyen, főleg most, amikor az „egyéniségek” korában vagyunk, a legfőbb érték pedig a függtelenség, amiért foggal- körömmel küzdünk. De mindeközben néha találkozom valakivel, aki nyomot hagy rajtam és bennem. Nem is tudom, miért fontos ez. Ha látom a harapása helyét a nyakamon, a gyűrűje által bőrömbe vájt jelet, akkor jobban akarom, hogy hozzátartozzak. Vagy épp fordítva, vágyom, hogy megjelöljön, mert az övé akarok lenni. Természetesen a kollektív tudattalanunk mindent megmagyaráz, és nem is…

Mindig vannak időszakok, amikor olyan dolgok töltik ki az agyam (és a testem), amik elvonják a figyelmem, és a érzékeim, ha nem is tudatosan, de eltompulnak. Ilyenkor egyébként kifejezetten mulatságosnak tűnik a próbálkozó hímek közeledése. Unalmassá válik minden pornófilm, a vibrátor is csak porosodik a polcon… A szexualitásra csak az emlékeztet, hogy néha az éjszaka közepén felébredve észreveszem, hogy a kezem a pinámnál tapogatózik. – A testi szükséglet tökéletes kiválása ez a komplex külsőt-belsőt- érzékit-tudatot átjáró folyamatból, amit szexnek hívhatunk, amúgy. Aztán egyik napról a másikra bekattan az agyam, nem tudom, mitől és miért. De hirtelen mindenre gerjedek, az ösztöneim válaszolnak a legapróbb ingerekre is. A legínyencebb pornófilmeket töltöm le.…